1. AZ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ CÉLJA

 

  • A jelen Tájékoztató célja, hogy rögzítse a PÓLÓSZABÓ HUNGARY KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG (a továbbiakban: „Társaság”) által alkalmazott adatvédelmi és -kezelési elveket, és a társaság adatvédelmi és -kezelési politikáját, amelyet a Társaság, mint adatkezelő magára nézve kötelező erővel ismer el.

 

  • A Társaságunk fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására azzal, hogy az esetleges változásokról kellő időben értesíti ügyfeleit, partnereit.

 

  • A Társaságunk elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartjuk ügyfeleink információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Ügyfeleinkre vonatkozó információk védelmét elsődleges fontosságúnak tartjuk, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy Önök weboldalunk használatakor biztonságban érezhessék magukat. Jelen Szabályzat a személyes adatai, jogai, illetve mi, mint adatkezelő, felelősségére vonatkozó szabályokat és azok terjedelmét ismerteti.

 

  • Amennyiben jelen adatkezelési tájékoztatóval kapcsolatban kérése, kérdése merülne fel, úgy kérjük, vegye fel a Társasággal a kapcsolatot az info@ezustkonyvem.hu e-mail címen. A kollégánk készséggel áll rendelkezésére.

 

  1. ALAPFOGALMAK

 

  • Az adatkezelés alapfogalmait az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény és az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről határozza meg részletesen.

Jelen Szabályzatunk értelmezésével kapcsolatos fontosabb alapfogalmak a következők:

 

  1. személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („a Felhasználó”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható
  2. adatkezelés: a személyes adatokon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés
  3. adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;
  4. adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
  5. címzett: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik
  6. a Felhasználó hozzájárulása: a Felhasználó akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel a Felhasználó nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;
  7. felhasználó: az a természetes személy, aki a Társaság által nyújtott szolgáltatásokra regisztrál, és ennek keretében megadja valamely személyes adatát
  8. Webáruház/Honlap: a Társaság honlapján (ezustkonyvem.hu) üzemeltetett internetes áruház

 

  • ADATKEZELŐ ADATAI

 

  • neve: PÓLÓSZABÓ HUNGARY Kft.

székhelye: 1031. Budapest Varsa utca 14. 2/4

képviselő: Szabó Bence László ügyvezető

Internetes címe: www.ezustkonyvem.hu

Elektronikus elérhetősége: info@ezustkonyvem.hu

Telefonszám: +36705238516

Adószáma: 25516289-2-41

EU Adószáma: HU25516289

Cégjegyzékszáma: 01-09-279644

Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-108801

 

 

  1. AZ ADATKEZELÉS CÉLJA

 

  • Az Adatkezelés célja a Honlapon elérhető szolgáltatások nyújtásának biztosítása. Ezen szolgáltatások igénybe vételéhez szükséges megadandó személyes adatok köre a szolgáltatások leírásánál található. Adatkezelésre kerül sor különösen:
  1. Regisztráció és bejelentkezés;
  2. Online rendeléssel kapcsolatos általános adatkezelés;
  3. Hírlevél-feliratkozás/küldés;
  4. Panaszkezelés;
  5. Nyereményjátékok (sorsolások) lebonyolítása;
  6. Cookie-k;

 

  1. AZ ADATKEZELÉS MÓDJA, JOGALAPJA

 

  • A Társaság tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve törvényi felhatalmazáson alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetében a Felhasználók e hozzájárulásukat az adatkezelés bármely szakában visszavonhatják.

 

  • Bizonyos esetekben a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről külön értesítjük ügyfeleinket.

 

  • Felhívjuk a Társaság részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége a Felhasználó hozzájárulásának beszerzése. A Felhasználó szavatol azért, hogy a Szolgáltatások igénybevétele során általa más természetes személyekről megadott vagy hozzáférhetővé tett személyes adat kezeléséhez (pl. a Felhasználó által generált tartalom közzététele során stb.) a Felhasználó természetes személy hozzájárulását jogszerűen beszerezte. A Felhasználó által a Szolgáltatásokba feltöltött, megosztott felhasználói tartalomért minden felelősség a Felhasználót terheli.

 

  • Bármely Felhasználó e-mail címének valamint a regisztráció során megadott adatainak (pl. email cím, jelszó stb.) megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott e-mail címről ill. az általa megadott adatok felhasználásával kizárólag ő vesz igénybe szolgáltatást. E felelősségvállalásra tekintettel egy megadott e-mail címen és/vagy adatokkal történt belépésekkel összefüggő mindennemű felelősség kizárólag azt a Felhasználót terheli, aki az e-mail címet regisztrálta és az adatokat megadta.

 

  • Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:

 

  • évi CXII. törvény - az információs önrendelkezési jogról és az információ-szabadságról (Infotv.);
  • Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében tör-ténő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, GDPR);
  • évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);
  • évi C. törvény – a számvitelről (Számv. tv.);
  • évi LIII. törvény – a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról (Pmt.);
  • évi CCXXXVII. törvény – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozások-ról (Hpt.).

 

  • Az Adatkezelésre a Felhasználók önkéntes, megfelelő tájékoztatáson alapuló nyilatkozata alapján kerül sor, amely nyilatkozat tartalmazza a Felhasználók kifejezett hozzájárulását ahhoz, hogy a Honlap használata során általuk közölt Személyes adataik, illetve a róluk generált Személyes adatok felhasználásra kerüljenek. A Felhasználó a hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetén jogosult a hozzájárulását bármikor visszavonni, amely azonban nem érinti a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

 

  • Jelen Tájékoztatóban meghatározott Adatfeldolgozók részére történő Adattovábbítás a Felhasználó külön hozzájárulása nélkül végezhető. Személyes adatok harmadik személynek vagy hatóságok számára történő kiadása – hacsak jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik –kizárólag hatósági határozat alapján, vagy a Felhasználó előzetes, kifejezett hozzájárulása esetén lehetséges.

 

  • Az Adatkezelők a Személyes adatokat a jóhiszeműség és a tisztesség és átláthatóság elveinek, valamint a hatályos jogszabályok és jelen Tájékoztatóban rendelkezéseinek megfelelően kezelik.

 

  • A Szolgáltatások igénybevételéhez elengedhetetlenül szükséges Személyes adatokat az Adatkezelők az érintett Felhasználó hozzájárulása alapján, és kizárólag célhoz kötötten használják fel.

 

  • Az Adatkezelők a Személyes adatokat csak a jelen Tájékoztatóban ill. a vonatkozó jogszabályokban meghatározott célból kezelik. A kezelt Személyes adatok köre arányban áll az Adatkezelés céljával, azon nem terjeszkedhet túl.

 

  • Minden olyan esetben, ha a Személyes adatokat az Adatkezelők bármelyike az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről a Felhasználót tájékoztatja, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerzi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy a felhasználást megtiltsa.

 

  • Adatkezelők a megadott Személyes adatokat nem ellenőrzik. A megadott Személyes adatok megfelelőségéért kizárólag az azt megadó személy felel. A 16. életévét be nem töltött személy érintett Személyes adatai csak a felette szülői felügyeletet gyakorló nagykorú személy hozzájárulása esetén kezelhetők. Az Adatkezelőnek nem áll módjában a hozzájáruló személy jogosultságát, illetve nyilatkozatának tartalmát ellenőrizni, így a Felhasználó illetve a felette szülői felügyeletet gyakorló személy szavatol azért, hogy a hozzájárulás megfelel a jogszabályoknak. Hozzájáruló nyilatkozat hiányában az Adatkezelő 16. életévét be nem töltött Felhasználóra vonatkozó Személyes adatot – a Szolgáltatás felhasználásakor használt IP cím kivételével, amelynek rögzítésére az internetes szolgáltatások jellegéből adódóan automatikusan sor kerül – nem gyűjt.

 

  • Az Adatkezelők az általuk kezelt Személyes adatokat a jelen Tájékoztatóban meghatározott Adatfeldolgozókon, valamint egyes – a jelen Tájékoztatóban hivatkozott – esetekben a Külső szolgáltatókon kívül harmadik félnek át nem adják.

 

  • A jelen pontban foglalt rendelkezés alól kivételt képez az adatok statisztikailag összesített formában történő felhasználása, mely az érintett Felhasználó beazonosítására alkalmas egyéb adatot semmilyen formában nem tartalmazhatja, ez által nem minősül Adatkezelésnek, sem adattovábbításnak.

 

  • Az Adatkezelők bizonyos esetekben – hivatalos bírósági, rendőrségi megkeresés, jogi eljárás szerzői-, vagyoni- illetve egyéb jogsértés vagy ezek alapos gyanúja miatt az Adatkezelők érdekeinek sérelme, a Szolgáltatások biztosításának veszélyeztetése stb. – harmadik személyek számára hozzáférhetővé teszik az érintett Felhasználó elérhető Személyes adatait.

 

  • Az Adatkezelők rendszere a Felhasználók aktivitásáról adatokat gyűjthet, melyek nem kapcsolhatók össze a Felhasználók által a regisztrációkor megadott egyéb adatokkal, sem más honlapok vagy szolgáltatások igénybevételekor keletkező adatokkal.

 

  • Az Adatkezelők az általuk kezelt Személyes adat helyesbítéséről, korlátozásáról ill. törléséről az érintett Felhasználót, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban a Személyes adatot Adatkezelés céljára továbbította. Az értesítés mellőzhető, ha ez az Adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.

 

  • Tekintettel a GDPR vonatkozó rendelkezéseire az Adatkezelők nem kötelesek adatvédelmi tisztviselő kijelölésére.

 

 

  1. KEZELT SZEMÉLYES ADATOK KÖRE

 

 

  • Ha a Felhasználó a Honlap felületét látogatja, a Társaság rendszere automatikusan rögzíti a Felhasználó IP címét. Az Adatkezelő a Felhasználó által a Honlapra történő belépéskor a Felhasználó IP címét a Szolgáltatás nyújtásához kapcsolódóan, az Adatkezelő jogos érdekére tekintettel és a Szolgáltatás jogszerű biztosítása okán (pl. jogellenes felhasználás ill. jogellenes tartalmak kiszűrése érdekében), a Felhasználó külön hozzájárulása nélkül is rögzítik.

 

  • A Honlap használatához, a böngészéshez, szerkesztéshez nem szükséges megadni adatokat.

 

  • Ha a Felhasználó a Honlapon terméket vásárol, úgy a Társaság a szerződési kötelezettségek teljesítése érdekében a Felhasználó az alábbi adatait is kezeli: vásárlás időpontja, vásárolt termék darabszáma, termék vételára, automatikusan generált azonosítószám.

 

  • A Felhasználó kifejezett és önkéntes hozzájárulása alapján, valamint a cookie-k alkalmazásával a Társaság a Felhasználó személyes jellemzőit, személyes preferenciáit és érdeklődési körét automatizált módon kezeli.

 

  • Abban az esetben, ha a Felhasználó a megvásárolt termék kiszállítását kéri, úgy a kiszállítás pontos elvégzése, valamint a számlázás érdekében a Társaság a Felhasználó megadott személyes adatokat is kezeli: név, irányítószám, helységnév, utca, házszám, számlázási név, számlázási cím, vételár, termék darabszáma, telefonszám.

 

  • TECHNIKAI ADATOK

 

  • A Társaság a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:
    • az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
    • hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
    • változatlansága igazolható (adatintegritás);
    • a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

 

  • A Társaság az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen.

 

  • A Társaság olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

 

  • A Társaság az adatkezelés során megőrzi
    • a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
    • a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;
    • a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

 

  • EGYES ADATKEZELÉSRA VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÁS

 

  1. Regisztráció és bejelentkezés

 

  • Ebben az esetben az a Felhasználó minősül Érintettnek, aki a Honlapon regisztrál önkéntesen, vagy a Facebook fiókjával összekapcsolja. A Honlap igénybe vételéhez nem kötelező regisztráció, azonban ha a Felhasználó regisztrál, akkor a folyamatban lévő szerkesztett terméket elmentheti, ahhoz később visszatérhet, és nem kell újból kezdeni a szerkesztést, valamint a Honlap használatakor nem kell minden alkalommal elküldeni a Társaság számára személyes adatait.
  • A regisztrációnál a következő adatok kerülnek rögzítésre: név, email-cím, jelszó, ország megnevezése. Ezek megadása kötelező, és ezen adatok kezelésének a célja a Társaság Honlapján való szerkesztés megkönnyítése, egyszerűbbé tétele, a szolgáltatás nyújtásának biztosítása, a személyre szabott tartalmak és hirdetések megjelenítése, statisztikakészítés, a Felhasználó azonosítása ismételt belépésnél, a rendelés folyamatának egyszerűsítése. A Felhasználók által a szolgáltatás igénybevétele során hozzáférhetővé tett adatokat az Adatkezelő felhasználhatja arra, hogy felhasználói csoportokat képezzen, és a felhasználó csoportok részére a Társaság Honlapján célzott tartalmat, és/vagy hirdetést jelenítsen meg.
  • Ha a Felhasználó a regisztrációt követően terméket rendel meg, a rendszer a Felhasználó hozzájárulását követően rögzíti a szállítási és számlázási adatokat, azaz szállítási nevet, szállítási címet (ország, irányító szám, város, közterület, típusa, házszám, emelet, ajtó), valamint a számlázási nevet és címet (ország, irányító szám, város, közterület, típusa, házszám, emelet, ajtó).
  • Az adatkezelés jogalapját a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, valamint az InfoTv. 5. § (1) bekezdés a) pontja biztosítja összhangban az Ektv. tv. 13/A. § (4) bekezdésével és a Grt. 6. § (5) bekezdésével.
  • Adatkezelés időtartama: amíg a Felhasználó nem vonja vissza a hozzájárulását. A Felhasználó bármikor ingyenesen megszüntetheti regisztrált státuszát. Ha a Felhasználó leiratkozik, személyes adatai a regisztrált / bejelentkezői státuszhoz kapcsolódóan indokolatlan késedelem nélkül törlésre kerülnek.
  • Bejelentkezés Facebook-fiókkal: Amennyiben a Felhasználó saját döntése alapján a Facebook fiókját összekapcsolja a Honlappal (ez megkönnyíti a vásárlás lebonyolítását), akkor a Társaság a fentieken túl a Felhasználó következő személyes adatait kezelheti: facebook profilnév, facebook profil URL-je, facebook profil azonosító, facebook profilkép, facebook e-mail cím, facebookban megadott lakcím, facebookban megadott nem, születésnap, bemutatkozás és weboldal URL. Ebben az esetben a személyes adatok (IP-cím, felhasználónév, e-mail cím) átadásra kerülnek a külső szolgáltató részére. E Külső szolgáltatók a személyes adatokat saját adatvédelmi irányelveik szerint gyűjtik, kezelik, továbbítják. A Társasággal együttműködő regisztrációt, belépést könnyítő, valamint hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók:

- Facebook Inc.: 1601 S. California Ave, Palo Alto, CA 94304, USA. (https://www.facebook.com/policies/cookies),

- Google Inc.: 1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA (https://policies.google.com)

 

A Facebook-képpont segítségével a Weboldalon jelentés készül a konverziókról, célközönségek állíthatók össze, és a Társaság részletes elemzési adatokat kap a látogatók honlap használatáról. Ez teszi lehetővé, hogy a közösségi háló az Igénybe Vevő felhasználói szokásait feltérképezze, részükre személyre szabott ajánlatok, hirdetések megjelenítésére kerülhet sor a Facebook felületén.

 

  1. Online rendeléssel kapcsolatos általános adatkezelés:

 

  • Ebben az esetben az a Felhasználó minősül Érintettnek, aki a Társaság a Honlapot, és az azon található áruházat használja, és termékeket rendel a Webáruházban regisztrációval, vagy a nélkül.
  • Az adatkezelés célja: a Honlapon történő vásárlás, megrendelés, számviteli bizonylat kiállítása, a megrendelések teljesítése, a vásárlás és fizetés dokumentálása, számviteli kötelezettség teljesítése, a termék kiszállítása.
  • A Honlapon a vásárlás céljából megadott személyes adatok kezelésére kizárólag a Felhasználóval való szerződéskötés és e szerződés teljesítése céljából kerül sor. Az adatkezelés jogalapját az Ektv. 13/A § (1) -(3) bekezdése, valamint a GDPR 6. cikk(1) bekezdés b) pontja biztosítja.
  • A Felhasználónak meg kell adnia személyes adatait ahhoz, hogy a kiválasztott terméket megvásárolhassa. A személyes adatok nélkül a Társaság nem tudja feldolgozni rendelését és szerződés a Felhasználóval nem jöhet létre.
  • Kezelt adatok köre: rendelésszám, dátum, időpont, név, cím, telefonszám, email cím, a megszerkesztett, egyedi termék, annak mennyisége, vételára, színe, választott fizetési, számlázási és szállítási mód adatai, utolsó belépés IP címe, utolsó belépés ideje.
  • Adatkezelési időtartama: A Felhasználó személyes adatait kizárólag a megkötött szerződés teljesítéséig tárolja a Társaság, kivéve, ha jogszabály a Felhasználó adatainak további tárolását írja elő a Társaság a hatóságok (pl.adóhatóság) részére történő adatszolgáltatás miatt. Ilyen kötelező adatkezelés például a kibocsátott számlák számviteli törvény által meghatározott ideig tartó őrzése(Számv.tv. 169. § (2) bekezdése alapján a könyvviteli elszámolást közvetlenül és közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatot 8 évig kell tárolni), a szerződés teljesítésével kapcsolatos jogvita.
  • A Felhasználó személyes adatainak – jogszabályi kötelezettség alapján – történő tárolásának és hatóságok részére történő továbbításának a jogalapját a GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja, valamint az InfoTv. 5. § (1) bekezdés b) pontja biztosítja figyelemmel az Ektv. 13/A § (1) bekezdésében foglaltakra.

 

  1. Kiszállítással összefüggő adatkezelés:

 

  • Ha a Felhasználó szerződést köt a Társasággal, és nem a személyes átvételi módot, hanem a kiszállítást választja, a Társaság a Felhasználó alábbi adatait logisztikai szolgáltatói részére továbbítja annak érdekében, hogy ki tudják szállítani a Felhasználó által megrendelt termékeket.
  • Érintett: az a Felhasználó, akinek részére a Társaság a megrendelt terméket a megjelölt teljesítési helyre eljuttatja.
  • Kezelt adatok köre: címzett neve, címe, e-mail címe, telefonszáma, a küldemény csomagszáma, csomag értéke, a választott fizetési és szállítási mód adatai, beszedendő utánvét összege, számlázási név és cím;valamint a megadott címen tartózkodással összefüggésben a Társaságnak megadott információk, továbbá esetlegesen a megrendeléshez fűzött megjegyzésben foglalt egyéb adatok (pl. kapucsengőn található eltérő név).
  • Az adatkezelés célja: a megrendelések teljesítése, a vásárlás és fizetés dokumentálása, számviteli kötelezettség teljesítése.
  • Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja;figyelemmel az Ektv. 13/A § (1) -(3) bekezdéseire.
  • Adatkezelés időtartama: a Számv. tv. 169. § (2) bekezdése alapján: 8 év.
  • Adatátadás, adatátadás címzettjei: házhozszállítás, kiszállítás esetén a fenti adatokat a Társaság átadja a futárszolgálat / szállító cég részére. Az adatátadás jogalapja az Ektv. 13/A § (1) -(3) bekezdései, illetve az InfoTv. 6. § (5) bekezdése, figyelemmel a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) alpontjára. A futárszolgálat által nyújtott szolgáltatások vonatkozásában irányadóak az általános üzleti feltételeik és adatkezelési szabályaik, amelyeket a Felhasználó a jelen Szabályzat elfogadásával elfogad.
  • Logisztikai szolgáltatók: kizárólag a megrendelt termékek kiszállításáig tárolják az átadott adatokat, kivéve, ha jogszabály a Felhasználó adatainak további tárolását írja elő a logisztikai szolgáltatói számára a hatóságok (pl. adóhatóság) részére történő adatszolgáltatás miatt.
  • A jelen Szabályzat hatályba lépésekor megbízott futárszolgálat: GLS FUTÁRSZOLGÁLAT

 

 

  1. Elektronikus számlázáshoz igénybe vett adatfeldolgozók

 

  • A Társaság a Felhasználók regisztráció vagy rendelés során rögzített személyes adatait és megrendelési adatait a megrendelt termékek elektronikus számlázása és a számlák tárolásának céljából továbbítja a FCM-ADÓBOX KFT. (cégjegyzékszám: 01-09-465835) részére. Az így továbbított személyes adatokat a FCM-ADÓBOX KFT.  saját adatvédelmi és adatkezelési szabályzatának megfelelően kezeli.
  • Érintettek: Azon Felhasználók, akik terméket vásárolnak, illetve azon Felhasználók, akik rendeléseikről elektronikus számlát kérnek.
  • Kezelt személyes adatok: név; e-mail cím, számlázási név, számlázási cím, rendelésazonosító, megrendelt termékek ára, mennyisége.
  • Adatkezelés célja: szerződés teljesítéséhez kapcsolódó számlázási kötelezettség teljesítése.
  • Adatkezelés jogalapja: Ektv. 13/A § (1) -(3) bekezdései, illetve az InfoTv. 6. § (5) bekezdése, figyelemmel a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) és c) alpontjára.
  • Adatkezelés időtartama: a Számv. tv. 169. § (2) bekezdése alapján: 8 év.

 

  1. Hírlevél-feliratkozás és küldés

 

  • Hírlevél-feliratkozásra a regisztrációval egyidejűleg van lehetőség.
  • Ha a Felhasználó hírlevél-küldésre regisztrált, az ilyen célból történő regisztráció során megadott személyes adatok kezelésére kizárólag a hírlevélnek a Felhasználó email címére történő küldése céljából kerül sor abban az esetben, ha a Felhasználó hozzájárulását adta az adatkezeléshez. A hírlevél direkt marketing elemekkel rendelkezik és reklámot tartalmaz.
  • Kezelt adatok köre: email cím, név, a direktmarketing célú megkereséshez adott hozzájárulás, ennek időpontja, korábbi vásárlásokból eredő tematika, használt átvételi mód; az üzenetek küldésével és kézbesítésével kapcsolatos analitikai adatok (pl. a kiküldés és megnyitás, a levélben található hivatkozásra kattintás dátuma és időpontja, kézbesíthetetlenség oka).
  • Az adatkezelés célja: gazdasági reklámot is tartalmazó email hírlevelek küldése az érdeklődők részére, marketing üzenetek megjelenítése, tájékoztatás a Társaság termékeivel, szolgáltatásaival összefüggő aktuális információkról, akciókról, direktmarketing tartalmú megkeresések, kapcsolattartás A Társaság a hírlevél igénybevétele során az Felhasználó által megadott adatokat kezeli.
  • Az adatkezelés jogalapját a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, valamint az InfoTv. 5. § (1) bekezdés a) pontja biztosítja összhangban az Ektv. tv. 13/A. § (4) bekezdésével és a Grt. 6. § (5) bekezdésével.
  • Adatkezelés időtartama: A Felhasználónak a hírlevél-küldéshez megadott személyes adatait kizárólag addig tárolja a Társaság, amíg a „leiratkozás” gombra kattintva le nem iratkozik a hírlevélről, vagy nem kéri a levételét a hírlevélre feliratkozók listájából e-mailben vagy postai úton. Leiratkozás esetén a Társaság további hírleveleivel, ajánlataival nem keresi meg a Felhasználót. A Felhasználó bármikor ingyenesen leiratkozhat a hírlevélről és hozzájárulását visszavonhatja. Ha a Felhasználó leiratkozik, személyes adatai indokolatlan késedelem nélkül törlésre kerülnek.
  • A Társaság a hírlevél-küldés működtetése során nem vesz igénybe közreműködőt.

 

  1. Panaszkezelés

 

  • Érintett: Azon Felhasználó, aki a Társaság által nyújtott szolgáltatások valamelyikével kapcsolatos panaszt jelent be a Társaságnak.
  • Kezelt adatok köre: rendelésszám, a vásárló neve, címe, e-mail címe, telefonszáma,a termék megnevezése, vételára, a vásárlás és a panasz bejelentésnek időpontja, a panasz leírása, a vásárló fogyasztóként minősülése, a vásárló által érvényesíteni kívánt igény és a panasz rendezésének módja.
  • Az adatkezelés célja: a Társaság által nyújtott szolgáltatások valamelyikével kapcsolatos panaszkezelés.
  • Az adatkezelés jogalapja: InfoTv. 5. § (1) bekezdés a) bekezdése, figyelemmel a 6. § (5) és (6) bekezdésben foglaltakra is, illetve a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) – c) pont biztosítja; összhangban az Ektv. 13/A. § (1) bekezdésével és a Fgytv. 17/A. §-ával.
  • Az adatkezelés időtartama: Fgytv. 17/A. § (7) bekezdése szerinti 5 év a jegyzőkönyv felvételétől számítottan.

 

  1. Nyereményjátékok (sorsolások, szavazások)

 

  • Nyereményjátékok, harmadik féllel közösen szervezett kampányok, egyéb eseti adatkezelések adatkezelésének szabályait egyedileg, az adott eseményhez kapcsolódóan határozza meg a Társaság az érintett események jellegzetességeinek megfelelően.

 

  1. Cookiek

 

  • A Társaság a személyre szabott tartalom kiszolgálás érdekében a Felhasználó számítógépén kis adatcsomagot (ún. „cookie”-t) helyez el. A cookie célja az adott oldal minél magasabb színvonalú működésének biztosítása a felhasználói élmény növelése érdekében. A cookie-t a Felhasználó képes törölni saját számítógépéről, illetve beállíthatja böngészőjét, hogy a cookie-k alkalmazását tiltsa. A cookie-k alkalmazásának tiltásával a Felhasználó tudomásul veszi, hogy cookie nélkül az adott oldal működése nem teljes értékű.
  • A Honlap a webszerver által a látogató felhasznált eszközén a böngésző segítségével létrehozott információcsomagokat (cookie) alkalmaz, ha a látogató ehhez a látogatás megkezdésekor hozzájárul. Ezek az információcsomagok információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, adatvesztést akadályoznak meg, így felhasználásra kerülnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor, és általánosságban megkönnyítik a Honlap használatát a látogatók számára.
  • Ha a felhasználó által alkalmazott internetböngésző visszaküld egy korábban elmentett információcsomagot, akkor az ezt kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal.

 

 Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) cookie-k

  • Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a ezustkonyvem.hu weboldalt, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.

 

A más webhelyekre mutató hivatkozások

  • A Honlap más webhelyekre mutató linkeket vagy hivatkozásokat tartalmazhat. A más webhelyek cookie-jaiért/nyomon követésre szolgáló technológiai megoldásaiért a Társaság nem vállal felelősséget.

 

Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)

  • A ezustkonyvem.hu weboldalon alkalmazza a Google Analytics mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a www.ezustkonyvem.hu információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalakat. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
  • A Társaság a Google Inc. (”Google”) által biztosított Google Analytics internetes elemző szolgáltatást is igénybe veszi. A Google Analytics sütiket használ. A sütik segítségével a Google lerövidíti a Felhasználó IP-címét, mely továbbításra kerül a Google USA-ban található szervereire. Az így létrehozott információk ott kerülnek tárolásra, tárolás időtartama 50 hónap. A Google a Honlap üzemeltetője megbízásából ezen információk alapján értékeli a Felhasználó weboldalhasználatát, és weboldalaktivitással kapcsolatos jelentéseket készít, valamint további weboldal- és internethasználattal kapcsolatos szolgáltatásokat nyújt a weboldal üzemeltetője számára. A Felhasználó böngészője által a Google Analytics szolgáltatása révén továbbított IP-címet nem kapcsolják össze a Google más adataival.
  • A böngészője megfelelő beállításainak kiválasztásával a Felhasználó elutasíthatja a sütik használatát és megtilthatja azt is, hogy a Google gyűjtse és feldolgozza a sütik által létrehozott és a Felhasználó weboldalhasználatára vonatkozó adatokat (https://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=en).
  • AdWords ügyfélként a Google Conversion Tracking eszközt, a Google Inc. által biztosított szolgáltatást is használja a Társaság. A Google AdWords a Honlap oldalait a Google reklámfelületén jeleníti meg. Amikor Felhasználó egy Google hirdetésre kattintva lép be a Weboldalra, a Google Adwords egy sütit („konverziós süti”) helyez el a Felhasználó által használt eszközön. Ez a süti 30 nap múlva jár le. A sütit a Társaság személyazonosításra nem használja. Ameddig a süti érvényben van, a külső szolgáltatók, közöttük a Google, ezen cookie-k segítségével tárolják, ha a Felhasználó korábban már látogatást tett a hirdető webhelyén, és ez alapján hirdetéseket jelenítenek meg a Felhasználó részére külső szolgáltatók - közöttük a Google - partnereinek internetes webhelyein.
  • Minden AdWords ügyfél eltérő sütit kap. A sütiket ezért az AdWords ügyfelek honlapjain keresztül nem lehet nyomon követni. A konverziós süti által összegyűjtött információk alapján konverziós statisztikákat hoznak létre a konverziós nyomon követést választó AdWords ügyfelek részére. Az AdWords ügyfelek látják, hogy hány felhasználó kattintott rá a saját hirdetésükre és lett átirányítva egy adott oldalra a konverziós azonosító segítségével. A Felhasználó a Google hirdetések kikapcsolására szolgáló oldalon tilthatja le a Google cookie-jait (googleadservices.com-ról származó sütik blokkolásával).
  • A Google Search Console használatával a Társaság figyelemmel kísérheti és fenntarthatja webhelyének jelenlétét a Google keresési eredményeiben.
  • A Társaság a Google Tag Manger-t is használja, mely jó lehetőséget kínál szkriptek és tegek (marketing és analitikai címkék) használatára a weboldalakon. Ide tartozik többek között: Google Analytics követőkód, Analytics események, Facebook Pixel kód, Adwords konverziós kódja vagy bármilyen e-mail marketingben használt kód, mely például egy felugrót jelenít meg. Ezen kívül a Tag Manager segítségével beállíthatók és olvashatók a cookie-k is.

 

  • Kizárólag a Felhasználó hozzájárulása esetén helyez el a Társaság cookie-kat. Ezt a hozzájárulást a Felhasználó a cookie-kra vonatkozó előugró ablak „Elfogadom” gombjára kattintással tudja megadni. Amennyiben nem szeretné a Felhasználó a Honlaphoz kapcsolt cookie-k elhelyezését számítógépén, telefonján vagy táblagépén, a webhely nagy valószínűséggel nem fog megfelelően működni. Abban az esetben is, ha kezdetben a Felhasználó hozzájárul a cookie-k használatához, később bármikor dönthet úgy, hogy letiltja és törli a cookie-kat az internetes böngészője beállításaiban. Azonban a Felhasználó a cookie-k használata nélkül nem fog tudni hozzáférni sok olyan funkcióhoz, amely megkönnyíti a böngészés élményét, illetve előfordulhat, hogy bizonyos szolgáltatásaink nem működnek megfelelően.

 

  1. A FELHASZNÁLÓ JOGAI, ÉRVENYESÍTÉS MÓDJA

 

  1. Tájékoztatáshoz való jog

 

  • A Felhasználó tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő fenti elérhetőségein ajánlott vagy tértivevényes-ajánlott levélben, illetve az info@ezustkonyvem.hu címre küldött emailben. A levélben küldött tájékoztatás-kérést a Társaság akkor tekinti hitelesnek, illetve jogszerűnek, ha a megküldött kérelem alapján a Felhasználó egyértelműen beazonosítható. E-mailben küldött tájékoztatáskérést a Társaság csak akkor tekint hitelesnek, ha azt a Felhasználó regisztrált e-mail címéről küldik.

 

  1. A Felhasználó hozzáféréshez való joga

 

  • A Felhasználó jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:
  1. az adatkezelés céljai;
  2. az érintett személyes adatok kategóriái;
  3. azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;
  4. adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;
  5. a Felhasználó azon joga, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;
  6. valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;
  7. ha az adatokat nem a Felhasználóról gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;
  8. a GDPR 22. cikk (1) és (4) bekezdésében említett automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és a Felhasználóra nézve milyen várható következményekkel jár (GDPR 15. Cikk)
    • Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

 

  1. Helyesbítés joga

 

  • Társaság a személyes adatot helyesbíti, ha az a valóságnak nem felel meg és a valóságnak megfelelő személyes adat a rendelkezésére áll.

 

  • A Felhasználó jogosult arra, hogy kérésére a Társaság indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, a Felhasználó jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését (GDPR 16. Cikk, a helyesbítéshez való jog)

 

  1. Törléshez való jog

 

  • A Felhasználó jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles arra, hogy a Felhasználóra vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll
  1. a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
  2. a Felhasználó visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  3. a Felhasználó tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy a Felhasználó tiltakozik az adatkezelés ellen;
  4. a személyes adatokat jogellenesen kezelték
  5. a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  6. a személyes adatok gyűjtésére az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor. (GDPR 17. Cikk.)

 

  • Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészség-ügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

 

  • Személyes adat törlésére irányuló igény teljesítését követően a korábbi (törölt) adatok már nem állíthatók helyre.

 

  • A Társaság megteszi az észszerűen elvárható technikai lépéseket annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatkezelőket, adatfeldolgozókat, hogy a Felhasználó kérelmezte a személyes adatok másolatának törlését.

 

  1. Adatkezelés korlátozásához való jog

 

  • Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak a Felhasználó hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

 

  • A Felhasználó kérheti, hogy személyes adatainak kezelését a Társaság korlátozza, ha a Felhasználó vitatja a kezelt személyes adatok pontosságát. Ebben az esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát. A Társaság megjelöli az általuk kezelt személyes adatot, ha a Felhasználó vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen.

 

  • A Felhasználó kérheti, hogy személyes adatainak kezelését a Társaság korlátozza akkor is, ha az adatkezelés jogellenes, de a Felhasználó ellenzi a kezelt személyes adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását.

 

  • A Felhasználó továbbá akkor is kérheti, hogy személyes adatainak kezelését a Társaság korlátozza, ha az adatkezelés célja megvalósult, de a Felhasználó igényli azoknak a Társaság általi kezelését jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez.

 

  • Ha az adatkezelés az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, és ez ellen tiltakozott a Felhasználó, kérésére a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e a Felhasználó jogos indokaival szemben. (GDPR 18. Cikk)

 

  1. Adathordozáshoz való jog

 

  • Ha az adatkezelésre a Felhasználó hozzájárulása alapján került sor, vagy az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben a Felhasználó az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően a Felhasználó kérésére történő lépések megtételéhez szükséges, vagy jogszabályban meghatározott különleges adatok kezelésével kapcsolatosan a Felhasználó kérheti, hogy az adatkezelő a Felhasználó által rendelkezésére bocsátott, és az adatkezelő által automatizált módon kezelt személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban részére átadják és/vagy azokat egy másik adatkezelő részére továbbítsák, ha ez technikailag megvalósítható. (GDPR 20 Cikk)

 

  1. Tiltakozás joga

 

  • A Felhasználó tiltakozhat Személyes adatainak kezelése ellen, ha a Személyes adatok kezelése kizárólag az Adatkezelőkre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy az Adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges; vagy ha az Adatkezelés célja közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás; vagy ha az Adatkezelésre közérdekű feladat teljesítése érdekében kerül sor.

 

  • Az Adatkezelők a Felhasználó tiltakozásának jogszerűségét megvizsgálják, és ha a tiltakozás megalapozottságát megállapítják, az Adatkezelést megszüntetik és a kezelt Személyes adatokat zárolják, továbbá a tiltakozásról és az annak alapján tett intézkedésekről értesítik mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett Személyes adatok korábban továbbításra kerültek.

 

  1. Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

 

  • A Felhasználó jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

 

  • Nem alkalmazható a fenti jogosultság, ha az adatkezelés: a) a Felhasználó és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges; b) meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely a Felhasználó jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy c) az a Felhasználó kifejezett hozzájárulásán alapul. (GDPR 22. Cikk)

 

  1. Visszavonás joga

 

  • A Felhasználó jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja.

 

  1. Bírósághoz fordulás joga

 

  • A Felhasználó a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.

 

  1. Adatvédelmi hatósági eljárás

 

  • Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.

Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

Telefon: 0613911400

Fax: 0613911410 8

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

Honlap: http://www.naih.hu

 

  1. AZ ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT HATÁLYBA LÉPÉSE, MÓDOSÍTÁSA

 

  • Jelen Szabályzat 2020.12.01. napjával lép hatályba.

 

  • Az Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy az adatkezelési tájékoztatóját időről-időre megváltoztassa. Erre különösen akkor kerülhet sor, ha a szolgáltatások, adatfeldolgozók, külső szolgáltatók köre bővül, vagy ha jogszabály azt kötelezővé teszi. Az adatkezelés megváltozása nem jelentheti a személyes adatok céltól eltérő kezelését. Az Adatkezelési Szabályzat módosítását követően arról valamennyi Felhasználót megfelelő módon (hírlevélben, belépéskor felugró ablakban) tájékoztatni kell. A szolgáltatás további felhasználásával a Felhasználók a megváltozott adatkezelési szabályokat tudomásul veszik, ezen túlmenő beleegyezésük kikérésére nincs szükség.

 

  • Jelen adatvédelmi szabályzat és a PÓLÓSZABÓ HUNGARY KFT. Általános Szerződési Feltételi, illetve a látogató-azonosítókra vonatkozó tájékoztató egymást kiegészítő dokumentumok, melyek a ezustkonyvem.hu weboldalon tekinthetők meg.

Elérhetőség

Ha bármilyen kérdésed felmerül, keress minket elérhetőségeink valamelyikén.

MEGKÖZELÍTÉS

Keve utca 19. szám előtt ingyenes parkolási lehetőség.

A panelház melletti átjáró egy belső udvarba vezet, ahol egy tábla mutatja az átvevő pontot.

TÖMEGKÖZLEKEDÉS

106-os busszal a Római úti lakótelep Varsa utca végállomásnál kell leszállni.

Az átvevőpont megközelítése a belső udvaron keresztül lehetséges.

1031 Budapest, Keve utca 19.
Irodánk bejárata a belső udvarban van.
Ha nem találnád irodánkat, hívj fel és kollegánk segítségedre lesz.
Nyitvatartás: hétfő-csütörtök 10:00 - 16:00-ig, péntek 10:00-14:00-ig
FONTOS: Irodánkban csak a webáruházon keresztül leadott rendeléseket tudjátok átvenni.

Biztos vagy benne?


Mégsem Igen