Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF)

(2020.12.01. napjától hatályos szabályozás szerint) 

 

Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: „ÁSZF”) érvényesek a PÓLÓSZABÓ HUNGARY Kft. (továbbiakban: „Eladó”) által üzemeltetett www.ezustkonyvem.hu honlapon (továbbiakban: „Honlap“) elérhető és megvásárolható termékekre, illetve elektronikus kereskedelmi szolgáltatásra.

Az ÁSZF hatálya kiterjed minden olyan kereskedelmi ügyletre, amely az Eladó és a Vevő (a továbbiakban: „Vevő”) között elektronikusan jön létre.

A Honlap használatával, illetve a regisztrációval a Vevő elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen ÁSZF-ben foglalt rendelkezéseket. A Honlapot csak az ÁSZF feltételeit és az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadó személy használhatja, vagyis a Honlap használata során a Vevőnek el kell fogadnia az ÁSZF feltételeit, valamint az adatvédelmi nyilatkozatban szereplő adatkezelést. Ennek hiányában a Vevő a Honlapon vásárlást nem eszközölhet.

Kiskorú, vagy cselekvőképességében korlátozott személy csak törvényes képviselője beleegyezésével veheti igénybe a Honlap szolgáltatásait. Ezen beleegyezés megszerzése a cselekvőképességében korlátozott személy felelőssége és feladata. Az Eladónak nem feladata és nincs is rá lehetősége, hogy tudja ill. kiderítse ki van az online tranzakciók során a felhasználói oldalon, ezért ennek felelőssége kizárólag a Vevőt terheli.

 Amennyiben a Vevő a Honlapra belép és annak használatát folytatja, úgy azzal a Vevő kijelenti, hogy az ÁSZF-ben, valamint az adatvédelmi nyilatkozatban levő felhasználási feltételeket megértette, azokat tudomásul vette, és a Honlap használatának feltételeit elfogadja, az adatkezelés leírt módjához hozzájárul.

 Amennyiben a Vevő nem fogadja el az ÁSZF-et, vagy az adatkezeléshez nem járul hozzá, úgy haladéktalanul köteles megszakítani a Honlap használatát és elhagyni azt.

Tájékoztatjuk Önt, hogy az online rendelésekkel, a szállítás folyamatával kapcsolatban felmerülő kérdések esetén a jelen ÁSZF-ben megadott elérhetőségeinken állunk.

 

  1. Az Eladó adatai

neve: PÓLÓSZABÓ HUNGARY Kft.

székhelye: 1031. Budapest Varsa utca 14 2/4

képviselő: Szabó Bence László ügyvezető

Internetes címe: www.ezustkonyvem.hu

Elektronikus elérhetősége: info@ezustkonyvem.hu

Telefonszám: +36705238516

Adószáma: 25516289-2-41

EU Adószáma: HU25516289

Cégjegyzékszáma: 01-09-279644

Bankszámlavezető bank neve: OTP bank

Bankszámlaszám: 11703051-21098200

tárhely szolgáltató: IT-POLE Kft.

üzlethelyiség címe: 1031 Budapest, Keve utca 19.

  1. A Vevő és egyéb felhasználó

Vevő: aki az Eladó által értékesítésre kínált egy vagy több termék megrendelésével Eladóval adásvételi szerződést köt.
Egyéb felhasználó: aki a weboldalon regisztrál vagy hírlevél küldéséhez hozzájárul.

  1. A szerződés tárgya

Jelen ÁSZF-ek az Eladó és a Vevő között a www.ezustkonyvem.hu internetes oldalon működő webáruházban található termékekre kötött adásvételi szerződésekre vonatkoznak. Az általános szerződési feltételek rendelkezéseket tartalmaznak a www.ezustkonyvem.hu weboldalon történő regisztrációra és a hírlevél küldés-szolgáltatásra vonatkozóan is.

Az Eladó és a Vevő között létrejövő adásvételi szerződés tárgyát az Eladó által értékesítésre kínált, a www.ezustkonyvem.hu internetes oldalon működő webáruházban található termékek közül a Vevő által kiválasztott, és Eladó által visszaigazolt egy vagy több termék képezi. A termékek ára, lényeges tulajdonságai és jellemzői az egyes termékeknél kerülnek feltüntetésre.

A www.ezustkonyvem.hu  webáruház első sorban ajándéktárgyakat, egyedi mesekönyveket kínál vásárlói számára.

A megjelenített termékeket jelen webáruházból történő megrendelés után személyesen a 1031 Budapest Keve utca 19. szám alatti irodában lehet átvenni előre egyeztetett időpontban. Az iroda átvevő pont, ezért csak a www.ezustkonyvem.hu  oldalon leadott rendeléseket tudják átvenni, az irodában vásárlásra nincs lehetőség.

  1. Az adásvételi szerződés létrejötte

A termékek és szolgáltatások webáruházban történő megjelenítése nem jelenti az Eladó ajánlati kötöttségét, Eladót ajánlati kötöttség nem terheli. A Vevő által egy vagy több termék megrendelése szerződéskötésre irányuló ajánlatnak minősül. Az adásvételi szerződés a megrendelés Eladó általi visszaigazolásával, mint az ajánlat elfogadásával jön létre.

Vevő a vásárlás/regisztráció során köteles a saját, valós adatait megadni. A vásárlás/regisztráció során megadott valótlan, vagy más személyhez köthető adatok esetén a létrejövő elektronikus szerződés semmis. Eladó kizárja felelősségét, amennyiben a Vevő más nevében, más személy adataival veszi igénybe szolgáltatásait.

A megrendelés a www.ezustkonyvem.hu  oldalon található webáruházon keresztül történik. A vásárlásnak nem feltétele a regisztráció, azonban megszerkesztett terméket később visszanézni csak az a Vevő tud, aki regisztrált, és a megszerkesztett terméket elmentette.

A webáruházon keresztül történő rendelés technikai lépései:

  1. A megvásárolni kívánt mese kiválasztása, az adott meséhez meghatározó személyes adatok, tulajdonoságok (pl. név, kedvenc édesség, kedvenc plüss állat neve, stb.) megadása, a karakter kiválasztása
  2. A kiválasztott, megszerkesztett termék / termékek kosárba helyezése
  3. Amennyiben a vevő szeretne további terméket kosárba helyezni, tovább böngészhet a weboldalon. A „törlés” ikonra kattintva lehetőség van a kosár egyes elemeinek a törlésére.
  4. A “Megrendelem” gombra kattintva van lehetőség a megrendelés véglegesítésére számlázási cím, szállítási cím (amennyiben más és amennyiben kiszállítást kér), illetve a szállítási mód és a fizetési mód megadásával.
  5. Ugyanezen az oldalon adható meg kupon kód, amennyiben a vevő rendelkezik ilyennel.
  6. Az „Elolvastam és elfogadom a felhasználási és rendelési feltételeket” pont melletti négyzet bejelölését követően a „Megrendelés Elküldése” pontra kattintva véglegesítheti a vevő és küldheti el megrendelését.

 

Az Eladó felhívja a Vevő figyelmét, hogy amennyiben rendelését már elküldte, és a visszaigazoló e-mailben vesz észre hibát rendelésével kapcsolatban, akkor mielőbb vegye fel Eladóval a kapcsolatot a fent megtalálható elérhetőségek valamelyikén. A Vevő e-mail-ben a megrendelés elküldését követően késedelem nélkül, de legkésőbb 48 órán belül visszaigazolást kap. A szerződés ezen visszaigazolás Vevőhöz történő megérkezésével jön létre. Amennyiben e visszaigazolás a Vevő megrendelésének elküldésétől számított legkésőbb 48 órán belül a Vevőhöz nem érkezik meg, a Vevő mentesül az ajánlati kötöttség alól. 

A megrendelés és annak visszaigazolása akkor tekintendő az Eladóhoz, illetve a Vevőhöz megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik. Eladó akkor fogadja el a megrendelést, ha Vevő a megrendeléshez szükséges valamennyi információt helyesen Eladó rendelkezésére bocsátotta a megrendelés időpontjában. A hibás adatok megadása miatti téves teljesítésből eredő károkért Eladó nem vállal felelősséget, az ebből eredő költségeket a Vevő viseli, illetve köteles megtéríteni Eladó részére.

A Vevőnek a megrendelés elküldése, illetve a visszaigazolás megérkezése után a megrendelésben tévesen megadott adatokat az Eladó felé telefonon vagy e-mailben van lehetősége javítani. A Vevő köteles a téves adatokat mihamarabb korrigálni. Amennyiben a megrendelésben megadott adatokat a Vevő a termékek szállításra történt átadását követően módosítja, köteles az ebből eredő többletköltségeket viselni.

A szerződés távollévők között kötött szerződés, amely nem minősül írásba foglalt szerződésnek. Eladó nem rögzíti a szerződést, így a szerződés utóbb nem hozzáférhető. Jogi szempontból a Weboldalon leadott megrendelések ráutaló magatartás formájában tett jognyilatkozatnak minősülnek. A szerződés nyelve magyar, a szerződésre Magyarország joga az irányadó. A szerződésre magatartási kódex nem vonatkozik.

  1. A termékek ára

A webáruházban szereplő termékek megvásárlása fizetési kötelezettséggel jár. A Vevőt terheli a termék árának, valamint a szállítás 6. pont szerinti költségének megfizetése. A termékek vételára nem tartalmazza az esetleges csomagküldés/kiszállítás/ opcionálisan választott csomagolás költségeit. Ez utóbbiakról az Eladó külön tájékoztatja a Vevőt a megrendelés folyamata során. A termék ára magában foglalja viszont a termék mellé küldött színező ceruza / zsírkréta csomagot.

A termékek ára a Webáruházban, az adott terméknél kerül feltüntetésre. Az árak minden esetben bruttó árak, tartalmazzák az általános forgalmi adót.

Amennyiben a termékek ára technikai hiba miatt, vagy egyéb okból tévesen kerül feltüntetésre a webáruházban, Eladó erről haladéktalanul tájékoztatja a Vevőt. Ezen tájékoztatás nem minősül a 4. pont szerinti visszaigazolásnak, így nem jelenti a szerződés létrejöttét, akkor sem, ha Eladó automatikus visszaigazolást küld. Ez esetben a Vevő szerződési ajánlatának a Vevő kifejezett elfogadó nyilatkozata minősül, amely tartalmazza, hogy a megrendelését a termék Eladó által helyesbített, tényleges árának ismeretében, azt elfogadva adja le. A szerződés ez esetben is Eladó 4. pont szerinti visszaigazolásával jön létre.

Hibás árnak minősül különösen, de nem kizárólagosan: a) nyilvánvalóan téves, irreális ár, ami az érintett termék / szolgáltatás közismert, általánosan elfogadott árától jelentősen eltér; b) esetleg rendszerhiba miatt megjelenő „0” Ft-os vagy „1” Ft-os ár; c) egyéb feltűnő értékaránytalanságot mutató ár.

Az Eladó az adatbeviteli hibákból, téves, hibás stb. árfeltüntetésből eredő felelősségét a jogszabályok által megengedett legteljesebb mértékben kizárja.

  1. A termékek átvétele, szállítás

Eladó a szerződés létrejötte után haladéktalanul elkészíti és csomagolja a megrendelt termékeket. A termékek kézbesítő (futárszolgálat) igénybevételével kerülnek kiszállításra a Vevő által megadott címre. A futárszolgálat a kézbesítést munkanapokon 8-17 óra között végzi.

Általános teljesítési határidő:
- utánvételes fizetés esetén a megrendelés visszaigazolásától számított 1-2 munkanap
- banki átutalás esetén a teljes vételárnak és a szállítási költségnek Eladó bankszámláján történő feltüntetését követő 1-2 munkanap.

Az oldalon feltüntetett, illetve egyéb formában jelzett szállítási határidő minden esetben várható szállítási időt jelent. A kiszállítás tényleges időpontja a kézbesítőtől függ, ezért az előzetesen, tájékoztató jelleggel jelzett szállítási határidőtől való eltérésért Eladó semmilyen felelősséget nem vállal. A futárszolgálat kétszer kísérli meg a termékek kézbesítését. A sikertelen kiszállítás költségei – amennyiben a kiszállítás a Vevőnek felróható okból hiúsult meg – a Vevőt terhelik. A harmadszori kiszállításra kizárólag az áru ellenértékének és a sikertelen kiszállítás költségeinek előre történő átutalása esetén kerül sor. Amennyiben a Vevő a második sikertelen kézbesítés napjától számított 14 napon belül a megrendelt termékek árát és kézbesítésének költségét (beleértve a kettő alkalommal sikertelen kézbesítés költségeit is) nem utalja át az Eladó számlájára, az Eladó a szerződéstől elállhat.

Futárszolgálattal történő házhozszállítás díja:- Előre fizetés és Utánvét vagy Barionos online fizetés esetén: 1250 Ft

A küldemény sértetlenségét érintő reklamációt Eladó abban az esetben fogad el, ha a kézbesítéskor a csomag átvételét annak sérülése miatt a Vevő megtagadja, és erről a kézbesítővel jegyzőkönyvet vetet fel.

Mennyiségi kifogásra vonatkozó reklamációt Eladó abban az esetben fogad el, ha a kézbesítéskor a Vevő erről a kézbesítővel jegyzőkönyvet vetet fel.

  1. Fizetési módok és számlázás

A Vevő a termékek vételárát és a szállítás költségét – választása szerint – az alábbi módokon fizetheti meg:

Fizetés utánvétellel a futárnak: amennyiben a megrendelt termék futárszolgálattal kerül kiszállításra, a Vevő a megrendelés végösszegét a futárnak teljesíti készpénzben a megrendelt termék(ek) átvételekor.  Amennyiben az áru ellenértékét és a szállítás díját a Vevő a kézbesítőnek nem fizeti ki, a kiszállítás sikertelennek minősül. A sikertelen kiszállítás következményeit és a harmadszori kiszállítás feltételeit az Általános Szerződési Feltételek 6. pontja (A termékek átvétele, szállítás) tartalmazza.

Banki átutalással: A Vevő a szállítás költségét és a termékek árát azok kiszállítását, illetve átvételét megelőzően fizeti meg az PÓLÓSZABÓ HUNGARY KFT-nek a 11703051-21098200 számú bankszámlára banki átutalás útján.

Online Kártyás fizetéssel: Barion Payment Zrt. által nyújtott fizetési szolgáltatás segítségével, a barion.hu oldalon keresztül, kártyás fizetéssel. 

„Az online bankkártyás fizetések a Barion rendszerén keresztül valósulnak meg. A bankkártya adatok a kereskedőhöz nem jutnak el. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013.”

 

Személyes átvétel esetén: készpénzben a 1031 Budapest, Keve utca 19. szám alatti irodában, nyitvatartási időben

 A kiszállított termék az Eladó tulajdonában marad mindaddig, amíg a vételár- fizetés teljes egészében meg nem történik.

Az Eladót semmilyen felelősség nem terheli, amennyiben a szállítási késedelem, illetve egyéb probléma a Vevő által pontatlanul és/vagy hibásan megadott adatokra miatt következett be.

  1. Szavatosság

Eladó a termékeire a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (Ptk.) előírtak szerinti szavatossággal tartozik.

Az Eladó hibásan teljesít, ha a szolgáltatott dolog a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban meghatározott minőségi követelményeknek. Nem teljesít hibásan az Eladó, ha a Vevő a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy azt ismernie kellett.

Fogyasztó: szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.

Fogyasztónak minősülő Vevő által a teljesítést követő hat hónapon belül felismert hiba esetén vélelmezni kell, hogy az már a teljesítés idején megvolt, kivéve, ha ez a vélelem a dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen.

Kellékszavatosság: Az Eladó a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik.

Kellékszavatossági igénye alapján a Vevő választása szerint:

  • kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az az Eladónak – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet; vagy
  • az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát az Eladó költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat, ha az Eladó a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének a megfelelő határidőn belül a Vevő érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Vevőnek a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt.

 

Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a dolog tulajdonságaira és a Vevő által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Vevő érdekeit kímélve kell elvégezni.

A Vevő a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles az Eladónak megfizetni, kivéve, ha az áttérésre az Eladó adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.

A Vevő a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát az Eladóval közölni. Fogyasztónak minősülő Vevő esetén a hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a Vevő felelős.

A Vevő kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított egy év, fogyasztónak minősülő Vevő esetén a teljesítés időpontjától számított két év alatt évül el. Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Vevő a dolgot nem tudja rendeltetésszerűen használni. A dolognak a kicseréléssel vagy kijavítással érintett részére a kellékszavatossági igény elévülése újból kezdődik. Ez abban az esetben is irányadó, ha a kijavítás eredményeként új hiba keletkezik.

A jogosult kellékszavatossági jogait az ugyanabból a szerződésből eredő követeléssel szemben kifogásként akkor is érvényesítheti, ha a kellékszavatossági igény elévült.

Termékszavatosság: Eladó az alábbiak szerint tájékoztatja a Vevőt a termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi rendelkezésekről (Ptk. 6:168-6:170.§§).

Vállalkozás által fogyasztónak eladott ingó dolog hibája esetén a fogyasztó követelheti a gyártótól, hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy – ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges – a terméket cserélje ki. A termék akkor hibás, ha nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. Gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója.

A gyártó mentesül a termékszavatossági kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy
a) a terméket nem üzleti tevékenysége vagy önálló foglalkozása körében gyártotta vagy forgalmazta;
b) a termék forgalomba hozatalának időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető; vagy
c) a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta.

Csere esetén a kicserélt termékre, kijavítás esetén a termék kijavítással érintett részére vonatkozó kellékszavatossági kötelezettség a gyártót terheli.
A Vevő a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó felelős.
A gyártót a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított két évig terheli. E határidő eltelte jogvesztéssel jár.

A termékszavatossági jogokat a termék tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvényesítheti a gyártóval szemben.

A vevő által okozott hiba (pl. a mesekönyvhöz szükséges egyedi tulajdonoságok, nevek, stb. beírásakor elgépelés) miatt az eladót nem terheli felelősség, és szavatosság. A vevő feladata, hogy a rendelés véglegesítésekor ellenőrizze a megadott és beírt adatok helyességét, hibamentességét, ezért felelősséget az eladó nem vállal.

  1. Elállási jog

A Vevő JOGOSULT jelen szerződéstől az alábbi időtartamon belül indokolás nélkül elállni:
- amíg a termék elkészüléséről a visszaigazoló emailt nem kapta meg. Ehhez a Vevő felhasználhatja a dokumentum végén szereplő elállási nyilatkozatot.

Minden más esetben Vevő NEM JOGOSULT jelen szerződéstől elállni, tekintettel arra, olyan nem előre gyártott terméket rendelt, amelyet a Vevő utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, illetve a rendelés tárgya olyan termék, amelyet egyértelműen a Vevő személyére szabtak (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet - a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 29. § (1) c) bekezdés. A honlap „mesekönyv” funkciójának használata esetén, valamint minden olyan esetben, amikor egyedi utasítások alapján állítja elő Eladó a terméket, a Vevő nem jogosult elállni a szerződéstől.

 

Eladó jogosult a szerződéstől elállni:
- ha a Vevő a második, a Vevőnek felróható okból sikertelen kézbesítés napjától számított 14 napon belül a megrendelt termékek árát és kézbesítésének költségét (beleértve a kettő alkalommal sikertelen kézbesítés költségeit is) nem utalja át az Eladó számlájára,
- ha a Vevő a termékek és a szállítás díjának fizetési módjaként azok előre utalását választotta, és a termékek és a szállítás díját a megrendelés visszaigazolása napjától számított 14 napon belül nem utalja át az Eladó számlájára.

Eladó az elállási jogát a Vevő e-mail címére vagy levelezési címére postai úton megküldve gyakorolhatja.

  1. A szerződés megszűnése, megszüntetése

A szerződés annak teljesítésével megszűnik.

A szerződő felek a szerződést közös megegyezéssel felbonthatják, ebben az esetben az a megkötésének időpontjára visszamenőleges hatállyal szűnik meg.

A szerződés megszűnik továbbá akkor, ha a Vevő vagy az Eladó attól a 9. pontban foglaltak szerint eláll. Az elállás esetén a szerződés megkötésének időpontjára visszamenőleges hatállyal szűnik meg, és a szerződő felek a 9. pontban foglaltak szerint kötelesek egymással elszámolni.

A Vevő a szerződés teljesítés, megszűnése után is a Vevő rendelkezésére áll az Eladó adatainál megjelölt telefonszámon és e-mailben egyaránt.

  1. Tájékoztatás a regisztrációról

Hírlevél: A www.ezutskonyvem.hu a honlapon lehetővé teszi a látogatóknak, hogy regisztráció nélkül is feliratkozzanak a hírlevélre.

A regisztráció során megadott elektronikus levélcímekre hirdetést vagy reklámot (hírlevél) tartalmazó leveleket a www.ezutskonyvem.hu csak az érintett kifejezett hozzájárulásával, a jogszabályi előírásoknak megfelelő esetekben és módon küld.

A hírlevelek küldéséről bármikor ingyenesen le lehet iratkozni. Ezt megteheti a info@ezustkonyvem.hu részére küldött levél, e-mail útján, vagy a hírlevelek alján található „Leiratkozás” linkre történő kattintással. Ebben az esetben az Pólószabó Hungary Kft az érintett minden – a hírlevelek küldéséhez szükséges – személyes adatát törli nyilvántartásából és további hírleveleket, ajánlatokat nem küld az érintettnek.

Az adatok kezelésekor az Eladó az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben, valamint az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 rendeletében  foglaltak szerint köteles eljárni.

  1. Szerzői jog

A webáruház honlapjának teljes tartalma (minden mese, minden grafikai elem többek között) szerzői jogvédelem alatt áll. A személyes használat céljából történő letöltéshez, tároláshoz és kinyomtatáshoz az Eladó nem járul hozzá. Az Eladó hozzájárulása nélküli felhasználás a szerzői jogok megsértését valósítja meg, ami jogkövetkezményeket von maga után.

  1. Egyéb tájékoztatás

A szerződés tárgyának lényeges jellemzőiről szóló további tájékoztatás a konkrét árucikk gyártójának információs oldaláról, dokumentációjából ismerhető meg. Ennek esetleges pontatlanságáért az adott termék gyártója felelős.

  1. Eladó felelőssége

Eladó nem vállal felelősséget a webáruháznak, valamint annak tartalmának elérhetőségéért és működéséért. Eladó nem felelős semmilyen kárért, amely a webáruházhoz való csatlakozás miatt következett be. Eladó nem vállal felelősséget olyan hibák esetén, amelyek megakadályozzák a webáruház akadálytalan működését és a weboldalon történő vásárlást, továbbá, ha a működési hibával összefüggésben az Interneten küldött és fogadott adat elveszik. Eladó nem vállal felelősséget a webáruház használata során fellépő szoftver, kommunikációs, vagy egyéb technikai hibákért.

Eladó nem vállal felelősséget az elírási hibákért, a webáruházban elhelyezett információk helyességéért, valóságtartalmáért, különös tekintettel a téves ármegjelölésre. Eladó nem vállal felelősséget a webáruház adatainak és információinak felhasználásából, továbbadásából vagy nem elérhetőségéből eredő közvetlen, közvetett vagy egyéb károkért.

A webáruházban található képek minták, az eltérésekért Eladó felelősséget nem vállal.

Eladó fenntartja magának a jogot a webáruház részleges vagy teljes megszüntetésére, megváltoztatására és szüneteltetésére bármilyen okból, előzetes értesítés nélkül, az ebből eredő közvetlen, közvetett vagy egyéb károkért Eladó felelősséget nem vállal.

Eladó nem vállal felelősséget a webáruház honlapjáról elérhető más internetes honlapok tartalmáért, valamint nem vállal felelősséget az Eladó honlapjára mutató más internetes honlapok tartalmáért.

  1. Vevő felelőssége

Vevő és az egyéb felhasználó kijelenti, hogy az Internet technikai és műszaki korlátait ismeri, a technológiával együtt járó hibalehetőségeket és kockázatokat elfogadja. Ennek megfelelően tudatában van annak, hogy az Interneten keresztül rendelkezésre bocsátott információk hitelessége, helyessége és teljessége nem garantálható.

Vevő és az egyéb felhasználó felelőssége a számítógépén tárolt adatok megvédése, különös tekintettel a webáruházba való bejelentkezéshez szükséges adatokra. Eladó nem vállal felelősséget a felhasználói adatok Vevő és az egyéb felhasználó tudtával vagy tudta nélküli illetéktelen személy általi használatából eredő károkért. Vevő és az egyéb felhasználó felelősséggel tartozik a saját adatainak illetéktelen használatával az Eladónak vagy bármely harmadik személynek okozott károkért.

Vevő tudomásul veszi, hogy megrendelése jóváhagyásával jelen Általános Szerződési Feltételeket elfogadja, az itt leírtak be nem tartásával szerződésszegést követ el.

  1. Egyéb

Jelen Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben az alábbi jogszabályok irányadók:
- Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény
- A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet
- A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény
- A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
- Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE.

 

 A Honlap egésze szerzői jogvédelem alatt áll. Minden grafika, elrendezés vagy szöveges ill. adat tartalom joga az Eladó tulajdona. A Honlap tartalmának bárminemű felhasználása, duplikálása, beágyazása csak előzetes, írásbeli hozzájárulásunk után lehetséges.

Az Eladó fenntartja minden jogát szolgáltatásának minden elemére, különös tekintettel a www.ezutskonyvem.hu domain nevére, az ehhez tartozó aldomainekre, aloldalakra, valamint az internetes reklámfelületeire.

Tilos minden olyan tevékenység, amely Eladó adatbázisának kilistázására, rendszerezésére, archiválására, feltörésére (hack), forráskódjainak visszafejtésére irányul. Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos az Eladó által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével Eladó adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni.

Az Eladó jogosult jelen ÁSZF-t bármikor, egyoldalúan módosítani. A módosított rendelkezések a hatályba lépést követően leadott megrendelésekre alkalmazandóak. Eladó fenntartja a jogot, hogy bármikor, bármilyen változtatást, javítást hajtson végre a Honlapon előzetes figyelmeztetés nélkül.

Elállási/Felmondási nyilatkozatminta

(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

Címzett: PÓLÓSZABÓ HUNGARY KFT

Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében:

Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:

A fogyasztó(k) neve: A fogyasztó(k) címe:

A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)

 

Kelt: Budapest, 2020.12.01.

Elérhetőség

Ha bármilyen kérdésed felmerül, keress minket elérhetőségeink valamelyikén.

MEGKÖZELÍTÉS

Keve utca 19. szám előtt ingyenes parkolási lehetőség.

A panelház melletti átjáró egy belső udvarba vezet, ahol egy tábla mutatja az átvevő pontot.

TÖMEGKÖZLEKEDÉS

106-os busszal a Római úti lakótelep Varsa utca végállomásnál kell leszállni.

Az átvevőpont megközelítése a belső udvaron keresztül lehetséges.

1031 Budapest, Keve utca 19.
Irodánk bejárata a belső udvarban van.
Ha nem találnád irodánkat, hívj fel és kollegánk segítségedre lesz.
Nyitvatartás: hétfő-csütörtök 10:00 - 16:00-ig, péntek 10:00-14:00-ig
FONTOS: Irodánkban csak a webáruházon keresztül leadott rendeléseket tudjátok átvenni.

Biztos vagy benne?


Mégsem Igen